Blog

Riádok Marrakeshben - rengeteg képpel

Riádok Marrakeshben - rengeteg képpel

Mikor Marrakeshben jártunk, szerencsénk volt, hisz a barátaink láttak vendégül, így nem kellett szállás után néznünk. Szép, három szobás lakást béreltek arra a félévre, amit ott töltöttek cserediákként, ebből egy lett a miénk arra a pár napra. 

Most belegondolva, öt évvel ezelőtt fogalmam sem volt, hogy milyen luxus ingatlanok mellett sétálhattam el az utcán. Az az érdekes Marrakeshben, hogy kintről az embernek gőze sincs, mi lehet a falak mögött. 

Ha most mennék Marokkóba gyűjteni egy kis napfényt innen a szeles-esős Párizsból, akkor keresnék egy szépséges riádot, vagyis gyönyörű belső udvaros magánpalotát, lehetőleg medencével. Nyilván. :)

Rengeteg ilyen van a városban, elég csak madártávlatból meglesni a kis négyzeteket a Google Térképen.

Stockholm és Fuerteventura után, most Marrakesh-beli AirBnB kedvenceimet mutatom. A lista után pedig következik néhány igazi álom riád a Collectionist kínálatából. Ha rá tudtok szánni 1-2000 eurót a tökéletes szállodára éjszakánként, akkor egyből oda görgessetek! :D Viccet félretéve, ha az embernek kiterjedt baráti köre van, akikkel szívesen együtt utazik, nem is teljesen lehetetlen ez a kategória, hisz itt 6-8 szobáról van szó házanként. Naugye. 

Ha ti is regisztrálnátok az AirBnB oldalára, ezen a linken keresztül 36 euróval olcsóbban foglalhattok első alkalommal szállást. Ez az én privát ajánló linkem, így, ha felhasználjátok, az én következő utazásomat is támogatja az AirBnB, ugyanígy 36 euróval. Az oldalon azt is megtudhatod, pontosan hogyan működik az AirBnB; ezen kívül kedvcsináló útikalauzokat is találsz. (Update: korábban 18 euró járt a linkemen keresztül, most, mikor ezt írom (2017 július), 36 euró. Lehet, hogy mikor ezt olvasod, még több jár.)

Visszatérve Marrakeshre, a listámból az első AirBnB részletgazdag konyhája nagyon megfogott, de az udvara se rossz:

airbnb1a

airbnb

 airbnb

airbnb

airbnb

Több kép itt.

A második ház fehér alapszíne elegáns hátteret ad a hihetetlen szőnyegeknek és egyéb textíliáknak. Az a kemence sem rossz. Az udvar eszembe juttatta az Eredendő bűn című film végét, amelyben Angelina Jolie és Antonio Banderas Marrakesh-ben rejtőzik el. Valószínű, hogy totál máshogy nézett ki az az épület. Talán a nézőpont ugyanaz, nem tudom. :)

airbnb

 airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

További képek itt.

Ez a riád kifinomultan elegáns. Azt hiszem, soha nem láttam még hasonló három dimenziós faldíszítést! Itt a fehér és a szürke színek dominálnak. Itt színes szőnyeg nincs, de a Beni Ourain törzs geometrikus mintájú szőnyegei kárpótolnak ezért. Tetszik még a nappali oszlopokkal körülvett nagy belmagasságú központi része.

airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

Képek még itt.

Az egyik kedvenc színem ez a türkiz zöld, amivel ennek a riádnak a medencéjét kicsempézték. Remekül mutat a klasszikus marrakeshi falszínnel.

airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

Még több kép itt.

Az utolsó AirBnB a listán - ismét az a bizonyos zöld szín (a szobában pedig ott egy Yves Saint Laurent print a falon):

airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

airbnb

Több kép erről az AirBnB-ről itt.

Most pedig következzenek a nagypályás játékosok a The Collectionist kínálatából... Gyönyörű képek csak erős idegzetűeknek! :D

Villa Achiqa:

collectionist

collectionist

collectionist

collectionist

Villa Jasmine:

collectionist

collectionist

Villa Zadig:

collectionist

collectionist

collectionist

Villa Abida:

collectionist

collectionist

collectionist

collectionist

Villa Sherazade:

collectionist

collectionist

collectionist

collectionist

További képek és még több luxus riád itt.

 A többi cikk Marrakeshről itt és itt.

Hozzászólások